Minden napra egy játék
Minden napra egy játék!
Alkotások - technika
Alkotások - dekoráció
Facebook

PostHeaderIcon Gyerekszoba

Régebben írtam róla, hogy szeretném egy kicsit rendbe szedni a gyerekek rajzait. Vettem néhány képkeretet (az IKEÁBAN vannak egész olcsók is), néhány alkotásukat bekereteztem, néhányat pedig felragasztottam a rajznál kissé nagyobb színes papírra, így azok is jobban mutatnak. A múltkori gyerekrajzos bejegyzésemnél Ági javasolta, hogy rendezzem gyűrűs dossziéba azt a sok-sok rajzot, ami már nem fér a falra. Nagyon megtetszett ez az ötlet, így hát ennek is nekiláttam. Nem kis munka így utólag elrendezgetni, de tényleg jó, hogy lehet lapozgatni, nézegetni az alkotásokat.

Ilyen most a fal:

gyerekrajzok

gyerekrajzok

A gyerekek szobájában még annyi változás történt, hogy vettem foszforeszkáló festéket, és ezzel csillagokat festettem a plafonra.  Nappali fényben egyáltalán nem látszik, de este nagyon hangulatos! Ezt sajnos sehogyan nem sikerült szépen lefényképeznem 🙁

Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.

Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!

FIGYELEM!!! Minden Hírlevélre feliratkozónak téli játékokat, feladatlapokat küldök e-mailben!

2 hozzászólás to “Gyerekszoba”

Mondd el a véleményed