Ha hisztizik a gyerek
Van egy nagyon klassz könyv: Balázsné Szűcs Judit: Az ember, aki óvodás. Igazából óvónőknek íródott, de gondolom sok szülőnek hasznára válik, ha praktikus tanácsokat kap, hogy mégis mit kezdjen a gyermekével, ha verekedős, hisztis, visszahúzódó, árulkodós stb. Merthogy ez a könyv végignéz jó néhány ilyen nehezen tolerálható viselkedést, és konkrét, jól bevált tanácsokat ad a kezelésükhöz. Gondoltam, apránként mazsolázgatok belőle, és leírom Nektek, hogy a különböző típusokhoz milyen „használati utasításokat” ad a könyv, hátha Nálatok is beválik.
Lássuk először a hisztis gyereket! (Azért ezzel kezdem, mert ennek kezelését kell a leggyakrabban gyakorolnom itthon 
)
Szóval, a legfontosabb alapszabály az éppen hisztiző gyereknél, a hiszti teljes figyelmen kívül hagyása! Nem könnyű ám a szülőnek, hogy ne veszítse el a türelmét, ahogy látja a toporzékoló, üvöltő, esetleg a földön kalimpáló, kivörösödött fejű gyerkőcöt. De muszáj kibírni! Nem úgy kell tenni, mintha észre sem vennénk, hogy üvölt a gyerek (ezt úgysem hiszi el), hanem azt kell eljátszanunk, hogy minket ez a hiszti egyáltalán nem zavar. Ezután jöhet a (figyelem)elterelő hadművelet: Kezdjünk ilyenkor valami olyan tevékenységbe, amiről tudjuk, hogy a gyerek is nagyon szereti csinálni. De ne hívjuk se szóval, se tekintettel, ne is pillantsunk felé! Mintha annyira élveznénk, amit éppen csinálunk, hogy el is feledkeztünk róla, hogy ő is ott van. Eközben ő szép lassan abbahagyja az üvöltést, és odajön, hogy részt vegyen az áhított tevékenységben. Ekkor kedvesen, de a lehető legtermészetesebben kérdezzük meg: „Minden rendben, kész, nem kell már visítanod?” Ha így lenyugodott, jöhet játszani. Majd kicsit később, amikor már kipihente a gyermek a hiszti okozta nagy-nagy fáradságot, nagyon kedvesen, maximális figyelmet fordítva rá, kérdezzük meg tőle, miért sírt. Hallgassuk meg figyelmesen, és most mutathatunk neki más megoldási lehetőséget. Kérjük meg, hogy legközelebb, mielőtt visítani kezdene, szóljon nekünk, hogy kitalálhassunk valami más megoldást. Később, amikor látjuk, hogy kezd kitörni a hiszti, emlékeztessük rá, hogy mit beszéltünk meg, és ismét mutassunk neki valamilyen kulturált megoldási módot a problémára. Próbáljátok ki! Remélem, segít!
Eszembe jutott még egy ismerősöm története: Kislánya rendszeresen nagy hisztiket csapott: földhöz vágta magát, kalimpált, kiabált… Egyszer az utcán állt neki a szokásos hisztiének. Erre egy járókelő (középkorú férfi) egyszer csak lefeküdt a kislány mellé a földre, és ő is elkezdett “hisztizni”. A kislány azonnal csöndben maradt, felállt, és mentek tovább. Többé nem hisztizett!
Ti mit csináltok, ha a gyerek hisztizik? Hogyan próbáljátok “lenevelni” eme kellemetlen szokásáról? Nagyon várom az ötleteket!
nálunk a nappaliban meg úgy általában nem lehet hisztizni, csak a saját szobájában
elküldöm, ott hisztizze ki magát, aztán lehet jönni. ha úgy hallom, hogy nem tud megnyugodni, akkor utána megyek, és megkérdem, hogy segítsek-e megnyugodni? van, hogy elküld, van, hogy kéri, hogy vegyem ölbe. néha már akkor abbahagyja a hisztit, amikor mondom, hogy indulás a szobába.
Az én drágám hiszti előtt közli velem,hogy mi baja és utána kezd csak bele a toporzékolásba.:)
Így mi elég gyorsan találunk megoldást és a hiszti hamar el múlik.
szia Eszter ez nekem is tetszik!
üdv Vali
Szia!
Nagyon jó a cikk! Nálunk most a kissebbik gyerek éli a hisztis korszakát, de nagyon! Nagyon sok mindent próbáltam már bevetni, sajnos semmi sem használt igazán. Próbáltam a figyelmen kívül hagyásos módszert is, az se igazán váltr be. Sőt! Volt olyan, hogy még jobban ordított, valósággal felturbózta magát!:) Ez a kedvenc tevékenységbe való “csalogatás” jól hangzik, majd kipróbálom ezt is!
Az ismerősöd történetén jót mosolyogtam! Szerintem az én lányommal nem jönne be, mert elzavarná onnan, az apjával is ezt szokta csinálniolyankor, még csak a közelébe se menjen!:)
Mária! Lehet, ha egy idegen hisztizne mellette, őt nem merné elzavarni. Remélem, segít majd a “csalogatásos” módszer!
Örülök, Vali! És köszi ezt a remek könyvet!
Judit, ez kedves a gyerekedtől! Én azt utálom a legjobban, amikor fogalmam sincs, hogy éppen miért hisztizik!
Muzsi, ez érdekes ötlet, hogy helyileg korlátozzátok, hol hisztizhet. Bár attól tarok, az enyém elkezdene hisztizni, hogy ő márpedig nem megy be a szobájába.
Eszter, mi most a Beszélj úgy, hogy érdekelje.. című könyv módszertanát próbáljuk alkalmazni (a Te ajánlásod alapján.. jaj, de nehezen megy..
), abban pl. kifejezetten nem ajánlják, hogy rákérdezz, mi a baja, mondván, sokszor konkrétan nem is tudja megfogalmazni, és ez további frusztrációt okoz. (Helyette: Hű, látom, nagyon felhúztad magad valamin.. ha tudja, és akarja, elmondja, mi volt az.)
A nagyobb lányomnál a hiszti legyőzésére az vált be, hogy holt nyugodtan ölbe vettem, és mondtam neki, így nem tudjuk megbeszélni a dolgokat, mert nem értem, mit visít, először nyugodjon meg. Ráfújok az arcára és kérem, hogy ő is fújjon rám. Ilyenkor lehet egy kicsit bohóckodni is (jaaaj, micsoda szélvihar, mindjárt elfújsz.. ha elneveti magát, már nyert ügyem van), ha ez nem jön be, akkor irányított közös mélylégzéssel (mélylevegő, lassan kifúj..) nyugtatom meg. Utána persze, mindig beszélgetünk, nem bagatellizálom el a baját.
A kisebbnél ez nem vált be, ő nem akart közreműködni. “Ezt a hisztit nagyon rossz hallgatni, inkább a szobádban csináld ezt”- és hagyja, hogy megfogjam a kezét és bevigyem, becsukjam az ajtót (miközben visít). “Ha már nem akarsz többet hisztizni, akkor gyere ki nyugodtan” – meglepően hamar megjelenik, vagy csak egyszerűen elmélyül a játékban. Ő nem az az analizálgatós fajta, de néha ő is közli, mit nehezményezett.
Persze, sokkal nehezebb a helyzet, ha pl. menni kell valahová, és nincs idő..
Nagyon nehéz ám figyelmen kívül hagyni a hisztit mondjuk egy esküvő kellős közepén…
Hű, Anikó, ez keserű tapasztalatnak hangzik.
Nálunk az bevált, hogy ha pl. boltban látom rajta, hogy kezdene valamin hisztizni, teljesen nyugodt hangon megkérem, hogy egy kicsit várjon a kiabálással, mert itt túl sok embert zavarnánk vele, és még hülyén is nézne ki a dolog. Nem tudom, miért, de ezt el szokta fogadni.
Vacskamati! Bizony, az a helyzet, hogy nincsen minden gyerekre ráhúzható recept. Ki kell kísérletezni, hogy kinél, mi válik be!
Anyaként, gondozónőként,és bébiszitterként, bőven szereztem tapasztalatot a témában. Nincs olyan megoldás, amit minden gyerekre és minden helyzetben alkalmazni lehet. Nekem legtöbbször bevált a kivárás, nem reagálás. Időnként teljes nyugalommal megkérdezem egy idő után, hogy “na, vége már?” Ha, NEM!!!, akkor tovább várok..A figyelem elterelése is gyakran bejön, de nem direktbe, hanem belekezdek valamibe, ami tudom, hogy érdekli. Szerintem azért, minden esetben meg kell tudni állapítani, hogy a hiszti kiváltó oka, esetleg nem orvosolható-e? Láttam olyan hisztiző gyereket, aki 1 kocka csokoládéért “kellett” toporzékoljon fél órát, az anyuka pedig őrjöngésig idegesítette fel magát….1kocka csoki’ Lehet, hogy néhányan megbotránkoznak, de, ha olyan mértékű már a toporzékolás, hogy szinte visszafordíthatatlannak tűnik, én a megmosdatást is alkalmazom (persze nem lelocsolást), egy olyan szöveggel, hogy mossuk meg az arcod, mert kicsípi a könny, vagy hasonló…
Egyébként az arra fogékony gyereknél, aki még szereti is egyébként a bohóckodást, nekem is bejött már, hogy ki tud hangosabban hisztizni? Ez gyakran nevetésbe csap át.
Adrienn! Nálunk is a figyelmen kívül hagyás működik elég jól! Csak legyen hozzá türelme az embernek! Érdekes az is, amit az apróságért való hisztizésről írtál. Ezek szerintem sokszor már hatalmi harcok egyes szülőknél. Ilyenkor már rég nem arról az 1 szem csokiról van szó! Sokszor bele sem gondolunk, hogy mi némely vágyunkat milyen könnyen kielégítjük. Nem kell könyörögni másnak, hogy mégis hadd vegyem meg magamnak azt a Balaton szeletet. Szegény gyerekeknek pedig… Hát csoda, ha néha dühbe gurulnak?
Gyermekem 20 hónapos és már kezdi a hisztit. Óvatosan a földre fekszik, nehogy megüsse magát, aztán kezdi az üvöltést. Lábát kezét csapkodva kiabál. Ilyenkor van, hogy én is utánozni kezdem mire ő nyomban nevetni kezd.
Nekem sokszor az a problémám, hogy nem tudom eldönteni hiszti-e a hiszti. Valamit megengedek neki és még többet és többet akar. Meg van aki azt mondja, hogy semmilyen hisztinek ne legyen eredménye, még ha 1 kocka csokiról van is szó, mert különben összezavarod, hogy akkor van amit el lehet érni hisztivel, van amit nem, és akkor mit nem? Nem tudom, időnként én is engedek. Ha pl: ő akarta felhúzni a zipzárt, akkor természetesen lehúzom felhúzza és szent a béke. De ha még egyszer meg akarja sózni a levest vagy már kész a kakaója, de mégis ő akarta megcsinálni, akkor mi van? Vagy nem bírja abbahagyni a habfürdő adagolást a kádba stb. Nem egyszerű!
Az én gyerekem úgy indította hiszti karrierjét, hogy ebéd időben el kezdett hisztizni az ebédjéért, amit épp melegítettem. Természetesen megkapta, itt kezdem elbizonytalanodni, hogy akkor mit is csinálok.
Dia! Jók ezek az anyai töprengések!
Nálunk úgy van, hogy ha valami olyanért megy a hiszti, amit amúgy is megkaphatna (pl. ebéd, egy kocka csoki), akkor megmondom neki őszintén, hogy ezekért fölösleges hisztiznie, mert amúgy is megkapná, csak így, hogy hisztizett sokkal kevésbé van kedvem bármit is odaadni, segíteni stb. Igyekszem azt megtanítani nekik, hogy ha bármit szeretnének (nem csak nálam, hanem általában az életben) sokkal nagyobb valószínűséggel fogják megkapni, ha kedvesen és konkrétan kérik, mintha hisztiznének vagy köntörfalaznának. (Nálunk Dani a hisztizős típus, Máté pedig sokszor nem “meri” konkrétan megmondani, hogy mit is szeretne, hanem csak célózgat, utalgat rá. Az is őrjítő tud lenni. 
) A kakaós esetnél (nagyon hasonlíthat a gyereked az én Danimra 
) én a lehető leghiggadtabban szoktam mondani, hogy “Bocsi, már megcsináltam. Legközelebb te készítheted el.” Segíthet ilyenkor gyorsan a témaelterelés vagy ha vmit cserébe felajánlunk (pl fizethet a boltban). Habfürdőadagolásnál szerintem csak határozottan: “Nem pazarlunk, ez sok pénzbe kerül… ezen a pénzen mennyi minden mást vehetnénk… És elvenném tőle a habfürdőt, ha kiabál, akkor is. Az ilyen alapelvekből (mint az, hogy nem pazarlunk semmit feleslegesen) én nem szoktam engedni.
Eszter nagyon jól vezérled a dolgokat. A saját gyerekeim nem voltak hisztisek, lehet hogy ők utólag másképpen gondolják. Az ovikban ahol dolgoztam viszont volt belőlük bőven 40 év alatt. nálam bevált az a módszer, hogy javasoltam talán jó lenne ha megmosakodsz a mosdóban, és biztosan jobban leszel és el tudod dönteni, és elmondani, hogy mi a gondod, ha szeretnéd elkísérlek, vagy választhatod a dadust és utána beszélgessünk róla mi a gondod. Többségében bevált és meg tudtuk oldani, általában nem ha a szülő a közelben volt és már belement a játszmába korábban és mindent el lehetett érni nála ezzel a viselkedéssel.