Archive for the ‘Rajzolás’ Category
Varjú
Az oviban varjút készítettek a gyerekek (majd megmutatom azt is hamarosan, mert kérték, hogy itthon is készítsünk olyat).
Mi itthon olyan varjút készítettünk, amelyik tud csapkodni a szárnyaival. Igazán egyszerű elkészíteni, egészen picikkel is bátran álljatok neki!
Egy varjúhoz fekete papírból vágjatok ki két kört (én egy cd-t rajzoltam körbe). Az egyik kört vágjátok ketté, ebből lesznek a szárnyai. Ezeket milton kapoccsal (=jancsiszög) rögzítjük a testhez (=egyben maradt kör) Sárga papírból kivágjuk a csőrt és a lábakat. Ezeket a gyerekek felragasztgatják, majd kedvükre díszítik madarukat.
Ötlet innen.
Most, hogy újra esett a hó (még leírni is borzalmas) remekül meg lehetett figyelni a varjak lábnyomait. Nagyon jópofák. Azzal szórakoztunk oviból hazafelé, hogy kiegészítettük mindenféle rajzzá. Lett belőlük virág, emberke, repülő, vitorláshajó… Nagyon sok jó ötletük volt a gyerekeknek.
Kép innen
Kedvenc varjús versemet már korábban feltettem: Ténagy Sándor: Fúj a szél
Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.
Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!
FIGYELEM!!! Minden Hírlevélre feliratkozónak téli játékokat, feladatlapokat küldök e-mailben!
Gyerekszoba
Régebben írtam róla, hogy szeretném egy kicsit rendbe szedni a gyerekek rajzait. Vettem néhány képkeretet (az IKEÁBAN vannak egész olcsók is), néhány alkotásukat bekereteztem, néhányat pedig felragasztottam a rajznál kissé nagyobb színes papírra, így azok is jobban mutatnak. A múltkori gyerekrajzos bejegyzésemnél Ági javasolta, hogy rendezzem gyűrűs dossziéba azt a sok-sok rajzot, ami már nem fér a falra. Nagyon megtetszett ez az ötlet, így hát ennek is nekiláttam. Nem kis munka így utólag elrendezgetni, de tényleg jó, hogy lehet lapozgatni, nézegetni az alkotásokat.
Ilyen most a fal:
A gyerekek szobájában még annyi változás történt, hogy vettem foszforeszkáló festéket, és ezzel csillagokat festettem a plafonra. Nappali fényben egyáltalán nem látszik, de este nagyon hangulatos! Ezt sajnos sehogyan nem sikerült szépen lefényképeznem
Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.
Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!
FIGYELEM!!! Minden Hírlevélre feliratkozónak téli játékokat, feladatlapokat küldök e-mailben!
Téli képek
Nagyon hangulatos kis képeket készíthetnek már az egészen kicsik is, ha kivágunk nekik különböző formákat színes papírból, hogy fölragasztgathassák, és rajzukkal kiegészíthessék. Ez például Dani alkotása:
Máté tésztákat ragasztott a képre, és az eget ezüst csillámporral szórta be:
Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.
Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!
FIGYELEM!!! Minden Hírlevélre feliratkozónak téli játékokat, feladatlapokat küldök e-mailben!
Színpompás tűzijáték
Egyszerű és látványos: szalvétához érintsünk hozzá különböző színű filctollakat, tartsuk a szalvétán egy kis ideig. Egyre nagyobb tintafoltjaink lesznek így. Mint egy szép tűzijáték:
A varázslatnak ekkor még koránt sincs vége: nyissuk szét a szalvétát! Hű, de nagy tűzijáték lett!
Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.
Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!
FIGYELEM!!! Minden Hírlevélre feliratkozónak őszi játékokat, feladatlapokat küldök e-mailben! (útkeresők, színezők, memóriakártya …)
Nevesincs ország térképe
A fiaim nagyon szeretnek térképeket nézegetni. Már egész kicsi korukban is, ha kezükbe került mondjuk Bécs térképe, lelkesen megmutogatták, hogy mi hol lakunk, a nagyiék hol laknak, hol a játszótér, hová hogyan lehet eljutni…
Egyik nap miután térképeket nézegettünk, elhatároztuk, hogy mi is rajzolunk egyet, egy általunk kitalált országról. Megnéztük, hogy hogyan jelölik a térképen az országhatárokat, a folyókat, tavakat, hegyeket, sík vidékeket, nagyobb városokat és fontosabb utakat. Ezeket mi is mind berajzoltuk a saját térképünkre. Ezután nevet adtunk az országnak, a fővárosnak, néhány fontosabb városnak, a folyónak. Máté kitalálta, hogy milyen nyelven beszélnek abban az országban, mi a pénznem, és lerajzolta az ország zászlóját, és hogy hogyan néznek ki a lakosok. Ezeket a lényeges információkat mind megtaláljátok a képen. (arra az esetre, ha egyszer Nevesincs országba utaznátok…) Máté ragaszkodott hozzá, hogy néhány házat és benzinkutat is berajzoljon.
Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.
Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!
FIGYELEM!!! Minden Hírlevélre feliratkozónak őszi játékokat, feladatlapokat küldök e-mailben! (útkeresők, színezők, memóriakártya …)
Mágneses versenypálya
Kartonpapírra rajzoltam egy versenypályát, majd papírból kivágtam autókat, úgy, hogy egy gémkapcsot rá tudjak ragasztani egy az autó alá hajtható csíkra. Így:
A versenypályát két szék közé felragasztottam és adtam a gyerekeknek egy-egy mágnest. A papír alatt huzigálva a mágnest végig tudják vezetni az autót a versenypályán.
Lányoknak persze kitalálhattok valami más hátteret. Pl.: pónilovat az istállóba vezetni (azt szeretik a lánykák, nem? Ebben nincs igazán tapasztalatom
)
Ötlet innen.
Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.
Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!
FIGYELEM!!! Minden Hírlevélre feliratkozónak őszi játékokat, feladatlapokat küldök e-mailben! (útkeresők, színezők, memóriakártya …)
Varázsrajz
Biztosan mindannyian ismeritek azt a trükköt, hogy gyertyával rajzolunk valamit papírra, majd odaadjuk a gyerkőcnek, hogy fesse le festékkel, és akkor tá-dáám : előtűnik a kép. (Mi is csináltunk már ilyet) Most egy másik varázsolást próbáltunk ki: Tejbe (legyen minél zsírosabb!) mártsatok fültisztító pálcikát, és azzal rajzoljatok papírra. Várjátok meg míg megszárad. Addig reszeljetek le a ceruzákról egy kis grafitot óvatosan a ceruzahegyezővel, vagy csiszolópapírral. Ha megszáradt a rajz, szórjatok rá egy kevés varázsport (grafitreszeléket) és egy papírzsebkendővel maszatoljátok el a grafitot a papíron. Máris előtűnik a kép!
Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.
Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!
FIGYELEM!!! Minden Hírlevélre feliratkozónak őszi játékokat, feladatlapokat küldök e-mailben! (útkeresők, színezők, memóriakártya …)
Album a nyárról
Idén is készítettünk egy kis albumot a nyárról. A tavalyit is nagyon szerettük, év közben gyakran nézegettük. Idén már a gyerekek kérték, hogy csináljunk ilyet. Készítsetek ti is! Elkészíteni is öröm, és később nézegetni is!
Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.
Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!
Zsírkréta darabok újrahasznosítása
Tavaly nyáron már készítettünk ilyet, de akkor a nap erejét használtuk ki, most a sütőt hívtuk segítségül. Maradék zsírkréta darabokról hámozzuk le a papírt, törjük apróra a zsírkrétákat, majd kérjük meg a gyerekeket, hogy kedvük szerint szórják különböző sütőformákba. (lehet sima muffin sütőbe is) Közepes hőfokra állított sütőbe tegyük be a formákat, és várjuk meg, míg teljesen megolvad. Ekkor kivehetjük a sütőből, és hagyjuk teljesen kihűlni, megszilárdulni. Hűtőszekrénybe is betehetjük! Ha megszilárdult, könnyedén kiboríthatjuk a formákból. (A kisebb formákból, ahol túl vékony rétegben van a zsírkréta, kicsit nehezebb kiszedni. Nálunk le is szakadt a malac egyik lába.) Próbáljátok ki!
Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.
Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!
Hal papírtányérból
Kérjük meg a gyerekeket, hogy színezzék, fessék, díszítsék kedvük szerint két papírtányért! Vastagabb papírból vágjunk a halunknak uszonyokat és farkat, és szájat, ezeket is díszítsük, majd ragasszuk celluxszal az egyik tányér belsejéhez! Ezután ragasszuk egymáshoz a két tányért! Ragasszunk a halnak szemeket, és már kész is van!
Más: A Goldenblog versenyen sajnos nem kerültem be az első 10-be, de így is örülök az elért eredménynek. Nézzétek meg a győztesek listáját!
Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.
Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!


















