Webáruház
Minden napra egy játék
Minden napra egy játék!
Alkotások - technika
Alkotások - dobozból
Alkotások - dekoráció
Rendszeres olvasók
Facebook

PostHeaderIcon Mikor fagy, mikor olvad?

Tarbay Ede Mikor fagy, mikor olvad? című meséjét olvastuk a gyerekekkel, melyben a kisfiú kirak az ablakpárkányra egy tálkában vizet, hogy mindig láthassa a szobából, hogy milyen hideg van kint: Ha a víz befagy, akkor nagy a tél, ha nem, akkor enyhe idő van. Megtetszett nekünk ez az ötlet, de persze nem én lennék, ha csak egy tálkát raktunk volna ki: Így lett a tó mellé házikó, fák, kavicsok.

Egy Nutellás üveg kupakját belülről kékre festettük akril festékkel. Építőkockából házat építettünk, kifestettük, összeragasztottuk ragasztópisztollyal. Egy műanyag dobozba elrendeztük a tavat és a házat, majd gipsszel körbeöntöttük. Míg száradt, kerestünk a játékos fiókban műanyag fákat, és apró kavicsokat is a nyáron gyűjtögetett kincsek között. Mikor megszáradt az első gipszréteg, elrendezgettük a kavicsokat és a fákat, hogy lássuk, hogy lesz a legszebb. Majd kiszedtük őket, öntöttünk még egy réteg gipszet, és fürgén visszarendeztük rá a fákat és kavicsokat. Ha megszilárdult a gipsz, levehetjük a műanyag dobozt, mehet víz a tavacskába, és lehet kitenni párkányra, erkélyre.

Aki  Téli Ötletfüzetet szeretne, itt megtalál minden szükséges információt!

Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.

Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!

PostHeaderIcon Párna-levelezőlap

Ezt a párnát is karácsonyi ajándékba készítettem. Már régebben találtam fotókat a neten ilyen levelezőlap-párnákról, és nagyon megtetszett. Az Ikeában vettem a párnát, textilfilccel írtam a huzatra, a madárkát ráöltögettem, a bélyeg egy régi ing darabja. Jobb oldalra kerül a címzett (megajándékozott) neve és címe, de persze ezt most kitakartam.

Aki  Téli Ötletfüzetet szeretne, itt megtalál minden szükséges információt!

Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.

Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!

PostHeaderIcon Lámpafüzér

Karácsonyi ajándéknak készítettem ezt a lámpafüzért, de azt hiszem hamarosan magunknak is legyártok egyet, mert annyira hangulatos. Kell hozzá egy karácsonyi izzósor és különböző színű kenderzsinegek. A gömböcskék ugyanúgy készültek, mint a fonaltojások húsvétkor, csak persze jóval kisebbre fújtam a lufikat. A kész gömböket ráhúztam az izzókra, és egy kis fonállal hozzákötöztem a vezetékhez. Szerintem nyárestéken is nagyon hangulatos lesz a kerti mulatságokon.

Aki  Téli Ötletfüzetet szeretne, itt megtalál minden szükséges információt!

Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.

Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!

PostHeaderIcon Játékajánló: Road block

Ezt a játékot Máté kapta karácsonyra, és nagyon tetszik neki is és nekünk is. Hasonlóan a tavaly karácsonyra kapott Camelot JR játékhoz, itt is van egy füzet. Az ebben lévő fényképek szerint kell mindig az alap terepet felállítani. Ez áll négy háztömbből és egy piros autóból. Tartozik még a játékhoz 6 rendőrautó különböző formájú lapocskákra ragasztva. A feladat az, hogy úgy helyezzük el a rendőrautós lapocskákat, hogy az autótolvaj ne tudjon elmenekülni. Nem könnyű! Különböző nehézségi szintek vannak, összesen 60 feladat. A hozzánk vendégségbe érkező felnőttek is rendszerint leülnek vele játszani.

Aki  Téli Ötletfüzetet szeretne, itt megtalál minden szükséges információt!

Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.

Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!

PostHeaderIcon Könyvajánló: Máté Angi: Volt egyszer egy…

Egy csodálatos mesekönyvet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani (ha még nem ismernétek). Hozzánk karácsonykor hozták az angyalok, és mindannyiunkat teljesen elvarázsolt.

Ha elkezditek olvasni Máté Angi Volt egyszer egy… meséit, rögtön belesüppedtek a varázslatos, puha világába. Szeretem a nem szokványos, de annál kifejezőbb lírai szavait, és képeit: ahogy a könyv első meséjében a nyár „beleinteget a világ menésébe”, intésétől pirosodni kezd a cseresznye, fagyni kezdenek a fagylaltok, a pipacs szétrázza piros hajait. Ahogy a süni szokásos kis életét leírja: “Nappal megállt benne a mozgás, leginkább gubbasztott, éjjel elindult benne a mozgás, leginkább muszogott.” Nagy kedvencem az is, ahogy a város közepén álló lovas király szobra néha elindul sétálni a városba: “elöl ment a galamb, utána a korona, aztán a király és legvégül a ló.” Mikor egy nagy postaládához érkeztek, és nem volt náluk levél, amit bedobhattak volna, “odaálltak a nagy piros láda nyílásához, és sorban belemondtak egy-egy fontos mondatot. Tudták, hogy ezeket a fontos mondatokat aztán a postások széthordják, oda hordják, ahová kellenek azok, mert vannak helyek a világban, ahol már évek óta, réges-régen ezekre a fontos mondatokra várnak.”

Olyan világ ez, ahol a sün ribizliszemekkel kerekíti simogathatóvá tüskéit, a kő párna akar lenni, (s miután hiába várja estéről estére a lefeküdni vágyókat, a holdvilág ráveti a jázminbokor árnyékát), a kemence felhőből süt kenyeret, az alma pedig vígan kuncog, miközben hernyó csiklandozza.

A mesék világához csodálatosan illenek Szulyovszky Sarolta illusztrációi: ugyanaz a csendesség, líraiság, puhaság, erős érzelmek.

Hogy kapjatok egy kis ízelítőt Máté Angi világából, nézzétek meg a Sötétség című meséjéből készült animációt, mely Gellár Csaba fantasztikus munkája. Gyereket az ölbe, nézzétek meg a filmet, majd olvassátok el a mesekönyv összes darabját!

Ha már olvastátok, kíváncsian várom véleményeteket!

Aki  Téli Ötletfüzetet szeretne, itt megtalál minden szükséges információt!

Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.

Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!

PostHeaderIcon Boldog karácsonyt!

Nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek! Játsszatok, pihenjetek sokat, egyetek finomakat, teljenek örömökkel telve napjaitok!

Mark Ruffle illusztrációja

PostHeaderIcon Ti alkottátok

Nagyon szép, ötletes alkotásokról kaptam képeket Tőletek!

Zsuzsitól kaptam egy szép koszorút:

Zsuzsi fiai (5 és 2,5 évesek) alkották szalvétából ezeket a hóembereket. A kalap makk kalap temperával festve, szemei borsból vannak, az orra pedig szegfűszegből. Aztán csak díszítették csillámos tollal és a végén került egy kis vatta az aljára mint sok hó.  Nagyon kedvesek lettek!

Szintén Zsuzsi fiai ragasztgatták ételfestékkel színezett rizsből ezt az őszi fát:

És még egy őszi fa Zsuzsiéktól tenyérlenyomatokkal festve:

Erika kis házikókat küldött:

és karácsonyos mécseseket:

Éva “hulladékkoszorút” küldött, amit az ovijuk hulladékpályázatára készítettek szórólapokból, tojástartóból, csokipapírból, gyümölcsből, eltett ajándékkötözőből:

Noémi 4 éves kislánya készítette az alábbiakat. Tündériek a hóemberek!

Köszönöm, hogy elküldtétek!

Ha Ti is alkottatok valami szépet, és szívesen megmutatnátok, küldjétek el az info kukac mindennapraegyjatek.hu címre a fotót!

Aki  Téli Ötletfüzetet szeretne, itt megtalál minden szükséges információt!

Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.

Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!

PostHeaderIcon Ti sütöttétek

Gyönyörűséges süteményeket sütöttetek, és küldtetek nekem (mármint sajnos csak a fotókat :) )

Anita karácsonyfa formájú sütii, linzerei és mézeskalácsai:

Marischka mézesei:

Köszönöm, hogy elküldtétek!

Ha Ti is alkottatok valami szépet, és szívesen megmutatnátok, küldjétek el az info kukac mindennapraegyjatek.hu címre a fotót!

Aki  Téli Ötletfüzetet szeretne, itt megtalál minden szükséges információt!

Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.

Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!

PostHeaderIcon Karácsonyi ajándékok sk.

Összegyűjtöttem néhány saját készítésű ajándék-ötletet. Karácsonyig még elkészülhet. Kattintsatok a képekre!

Bőséges gasztroajándék ötletgyűjteményt találhattok itt.

Aki  Téli Ötletfüzetet szeretne, itt megtalál minden szükséges információt!

Megjegyzést hagyni, illetve a megjegyzéseket elolvasni úgy lehet, ha a bejegyzés címére kattintatok.

Hírlevélre a címlapon tudtok feliratkozni. Keressétek a zöld betűs részt!

PostHeaderIcon Fém-képek

Férjem munkahelyén voltunk Mikulás ünnepségen. A műsort és játékot a Mikulás Központ biztosította. Nagyon tetszett a gyerekeknek és a felnőtteknek is. Nekem nagyon szimpatikus a társaság, akik nem csak ilyenkor decemberben aktívak, hanem egész évben környezettudatos gondolkodásra nevelő játékos foglalkozásokat is tartanak gyerekeknek bábjátékkal, kézműves foglalkozásokkal. Erről a tevékenységükről az Öko-játék oldalukon olvashattok! Kérésre óvodákba is mennek környezettudatos gondolkodásra nevelni a csemetéket. A mese és csomagosztás után lehetett alkotni is. Itt láttam a következő remek ötletet:

Vegyetek gyógyszertárban üres fém krémes tubust.

Vágjátok szét! A belseje szép arany színű.

Terítsétek az asztalra a fehér felével felfelé. Nyomtassatok ki egyszerűbb karácsonyi kifestőt, rakjátok rá a fémlapra, majd egy tollal rajzoljátok át a kifestőn lévő rajzot. Inkább nagyobbacska (legalább 5 év) gyerekeknek ajánlom, mert erősen rá kell nyomni a tollat, és nekik is segítsünk azzal, hogy fogjuk a kifestőt, nehogy elmozduljon. Persze lehet szabadkézzel is rajzolni rá. Ha megfordítjátok, ilyen szép lesz:

Vastagabb papírra ragasztva akár szép üdvözlőkártya is lehet.