Posts Tagged ‘hang’
Hanggyüjtő
Séta közben jó szórakozás lehet a különböző hangokra figyelni. Még indulás előtt, otthon rajzoljunk egy táblázatot! A sorokba kis rajzokkal ábrázoljuk azokat a hangokat, amikre vadászni fogunk. Például szirénázás, dudálás, kutyaugatás, madárcsicsergés, cipőkopogás, repülő hangja, fagylaltos autó zenéje… Az egyes sorok mellett hagyjunk helyet, ahol a gyerekek megjelölhetik egy tollal, vagy egy matricával, hogy melyik hangokat sikerült meghallaniuk! (kemény papírra ragszzuk fel a táblázatot, hogy könnyebben tudjon pipálni rajta a gyerkőc) Ez a játék nagyon jól jöhet, ha gyermekünknek nincs kedve elindulni otthonról, mert egyáltalán nem lelkesíti, hogy piacra, vagy postára kell mennünk!
Ötlet innen.
Mi kezdődik úgy, hogy…?
Mivel Máté vegyes csoportba jár, néha olyan játékokat játszanak az oviban, ami még szerintem kicsit nehéz neki. Ez is olyan, de ettől függetlenülnagyon szereti. Valamelyikünk meghatározza, hogy milyen hangokkal kezdődő szavakat gyűjtsünk, és akkor olyanokat mondunk minél többet. Általában az első két hangot szoktuk meghatározni. (Pl.: Mi kezdődik úgy, hogy sü-? sütemény, sütő, süni, Sümeg…
Minek a hangját hallod?
Összegyűjtünk néhány jellegzetes hangú tárgyat, játékot, úgy, hogy a gyerek ne lássa. Betesszük egy kosárba, letakarjuk (mármint a tárgyakat, nem ám a gyereket!)és a takaró alatt megszólaltatjuk a tárgyakat. Ki kell találni, hogy mi zörög! Utána lehet szerepcsere. Példák: kanalak, kulccsomó, lendkerekes kisautó, tollat ki-be kapcsolgatni, építőkockákat egymáshoz ütni…
Hol ketyeg az óra?
Küldjük ki a gyerkőcöt egy kicsit a szobából, és rejtsünk el egy ketyegő órát! Ezután visszajöhet a gyermek és a hang alapján meg kell keresnie az órát! Ha nehezíteni akarjuk, beköthetjük a gyermek szemét (már ha engedi), ha pedig könnyíteni, akkor a szokásos hideg – langyosodik – meleg módszerrel segíthetjük. Utána lehet fordított szereposztásban is játszani. Az én kis kétévesem imádja eldugni, csak az a baj, hogy ahogy belépünk a szobába nagy lelkesen rögtön megmutatja, hogy hová rejtette.
Játék a hangunkkal
Két egyszerű kísérletezgetés a hangunkkal:
-Kérjük meg a gyereket, hogy fogja be a fülét, és így beszéljen hangosan, halkan, mélyen (mint egy medve) és magasan (mint egy kisegér)! Megismeri a saját hangját?
-Tegye a kezét a torkára és mély hangon dúdolja, hogy “mmmmm….” Érzi a rezgést a torkában?
Motor hangja
Kikölcsönöztünk a könyvtárból egy nagyon jó könyvet:
Sok jópofa játék van benne a hangokkal. Biztosan jónéhányat ki fogunk próbálni a napokban. Ezt is ott találtuk: A biciklit fel kell fordítani és egy kicsi kartonlap egyik végét celluxszal a villához kell ragasztani, a másik végét a küllők közt átbújtatni. Ha megpörgetjük a kereket, és hagyjuk forogni, olyan hangot ad, mint egy motor. A gyerekeket mindenképpen figyelmeztessük előtte, hogy az ujjacskájukat ne dugják a küllök közé!



