Posts Tagged ‘húsvéti díszek’
Tojás-gyertya
Nagy élmény volt elkészíteni ezeket a gyertyákat!
Először is összegyűjtöttünk régi gyertyákat, és kifújtunk tojásokat.
A tojásokra nagyobb lyukat fúrtam, így Máté is könnyedén ki tudta fújni.
A tojásokat kimostam, hagytuk megszáradni.
Ezután következett a viasz megolvasztása: Lábasban vizet melegítettem, a viaszt befőttes üvegbe daraboltam, majd a lábasba állítottam, és elkezdtem a vizet melegíteni.
Amint volt egy kicsi olvadt viaszom, vastag papírból hajtogatott tölcsér segítségével egy keveset a tojás aljába cseppentettem, és hagytam megszilárdulni. Erre azért van szükség, hogy ne folyjon ki az egész viasz a tojáshéjból. Ha az megszilárdult, önthetem rá a maradék olvasztott viaszt, hogy tele legyen a tojáshéj. Ekkor beleállítom a kanócot is. Ebben a részben természetesen a gyerekek nem vettek részt. Máté a maradék színes gyertyákat reszelgette, Dani “ebédet főzött belőle”. Adtam nekik egy-egy darab olvadt, de már nem túl meleg viaszt is. Jól lehetett gyúrogatni, formázni, míg ki nem hűlt. Rányomtuk érdekes felületekre is (pl. kagyló), lehúztuk róla, és megcsodáltuk a viaszon a mintáját.
Hagytuk teljesen kihűlni a tojásokat. (addig elmentünk a játszótérre)
Végül következett a gyerekek számára a legizgalmasabb rész: megpucolhatták a tojásokat!
Az alját késsel kicsit megfaragtam, hogy megálljon a talpán.
És kész is! Biztosan fogunk még ilyet csinálni!
Forrás innen
Fonal-tojás
Ez a szép húsvéti dísz így készül: Egy tálkába ragasztót nyomunk és egy pici vízzel hígítjuk. Fonalat (én kenderzsineget használtam) beleáztatunk, hogy megszívja magát a ragasztóval, majd egy a kívánt méretre felfújt lufira tekergetjük. Felakasztjuk száradni. Száradás után a lufit kibökjük, és kihúzzuk a ragasztótól megkeményedett fonaltojás belsejéből.
Igazából ez nekem volt foglalkozás, mert a gyerekeknek (még Máténak sem) sikerült a lufira feszesen rátekerni a zsineget. Dani is megpróbálta, neki még a haja is tiszta ragasztó lett. Az ő feladatuk a lufi kipukkasztása és kiráncigálása volt. Ezt örömmel vállalták, és a végeredmény is tetszett nekik.
Nyuszis képeslap
Már az egészen aprócska gyerekek is készíthetnek nagyszüleiknek ilyen kedves nyuszis képeslapot. Tegyünk tálkákba különböző színű festékeket. Mártsuk bele a pici hüvelykujját és mutatóujját, majd ezekkel nyomdázzunk a képeslapunkra. A hüvelykujj lenyomatából lesz a nyuszi teste, a mutatóujjéból pedig a feje. Ha a festék megszárad, rajzoljunk fülecskéket, és farkincát a nyuszikra!
Tojáshéj-mozaik
Összegyűjtöttem néhány tojás héját. Ezeket tojásfestékkel befestettük. Rajzoltam papírra egy-egy tojást a fiúknak, bekenték ragasztóval, és rányomogatták a tojáshéj darabokat. Tetszett nekik, ahogyan a nagyobb darabokat rányomták a papírra, és az sok-sok apró mozaikdarabkára töredezett szét.
Hungarocell tojások
Újabb húsvéti ötletek következnek. Nincs is olyan messze már az a húsvét! Ha gyerekekkel festünk tojást, inkább hungarocell tojásokkal próbálkozzunk, mint főtt, vagy kifújtakkal. Szúrjunk az aljába hurkapálcát, így könnyebben megy majd a festés. Száradás után lehet rá filctollal rajzolni, matricával díszíteni, vagy ragasztóval bekenni, majd apró, színes gyöngyökbe, mákba, nagy szemű tengeri sóba hempergetni. Az elkészült tojásokat büszkén átadhatják a kislányok a locsolóiknak, de ha a hurkapálcát is befestjük, a tojások szép díszeivé válhatnak egy cserép virágnak is!
Papírfecni-csibe
Ezt azoknak a gyerkőcöknek ajánlom, akik ugyanolyan vágdosás-ragsztás mániások, mint nálunk Dani. Először is kerestünk mindenféle sárga árnyalatú papírt, csomagolópapírt. Ezeket és egy ollót odaadtam Daninak. Nekem lett egy 20 perc szabadidőm, mert ő csak vágdosott, vágdosott. 20 perc múlva megkerestem Danit a temérdek papírfecni között, rajzoltam egy csibét, amit bekentük ragasztóval. A sok sárga papírdarabkát rányomkodta Dani a csirkére. Volt itthon formára vágott gumilapunk, ebből lett a csőre és a szeme, de persze ezeket is lehet sima papírból kivágni. (a gumilapokból a csibe alá is ragasztgatott néhányat Dani ennivaló gyanánt) Nagy örömünkre végül még egy sárga tollat is találtunk, ebből lett a szárnya.
Pipacs
Ezt a pipacsot még tavaly anyák napjára készítettük a nagymamáknak. Újságpapírokat festettünk pirosra és zöldre. A pirosból kivágtam szirmokat (kb 5db szív-forma), vastagabb papírból 2 db kisebb kört a közepének. Az egyik kört odaadtam a gyerekeknek, hogy kenjék be ragasztóval, és szórjanak rá mákot, nyomkodják bele. A másik körre sorban ráragasztgattam a szirmokat (itt megnézhetitek, hogyan), majd a közepére ragasztottam a mákos kört. Gumilapból kivágtam egy kört, ennek segítségével a virág hátoldalához ragasztottam egy ágat. Ez lett a virág szára. Végül a zöld papírból levelet vágtunk, és azt is az ágra ragasztottuk. Ez így meglehetősen bonyolultnak hangzik, de ezek a fényképek alapján biztosan mindenkinek sikerülni fog.
Nyuszis-tojásos képeslap
Még egy húsvéti képeslap:
Vágjunk ki két egyforma tojásformát! Az alsót ragasszuk fel a képeslapnak szánt papírra, a felsőt a gyerekek a csomagolópapírokból cikk-cakk ollóval kivágott csíkokkal díszíthetik. Ha elkészültek vele, hosszában elvágjuk a díszített tojást nagyjából a háromnegyedéig. A vágatlan részt pontosan az alsó tojásra ragasztjuk. A füleket felhajtjuk, és a gyerekeket megkérjük, hogy rajzolják meg a nyuszi arcát, színezzék ki a füleit.
Bárányos képeslap
Megkértek a Baba Patika magazintól, hogy írjak néhány húsvéti ötletet, így ha egy kicsit hamar is, de elkezdtünk húsvéti dolgokat gyártani. Felteszek belőle ide is párat. Először is álljon itt egy báránykás képeslap:
Rajzoljuk meg a bárányt rózsaszín papírra, testét kenjük be ragasztóval, és kérjük meg gyermekünket, hogy ragasszon rá vattapamacsokat. Addig mi fekete papírból kivághatjuk a lábakat, és végül az egészet felragaszthatjuk a képeslapnak szánt papírra. Ugye milyen kedves?

